Magyar English Deutsch

Internetes hírújság
Teljes műsorarchívum
Keresés az archívumban
Keresés havi bontásban
Partnereink
Legyen ez a kezdőlapom
Jogi nyilatkozat
 
MA'RTA Tv Egészség Szakértői Klub Szakértői Klub Kapcsolat

HVG
Megint bejutottak: fotók az újabb egyetemfoglalásról
Valamivel több mint száz egyetemista és oktató jutott be Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának egyik nagyelőadójába szerda délután, ahol a dékán tiltása ellenére ismét hallgatói fórumot tartottak, egyebek mellett a felsőoktatási keretszámok módosítását sürgetve.
Koalíciós válság fenyeget Izraelben
Koalíciós válság rémét vetíti előre, hogy az izraeli legfelsőbb bíróság történelmi döntésében megsemmisítette azt a törvényt, amely lehetővé tette az ultraortodox zsidóknak a kötelező katonai szolgálat elkerülését.
Férfi kosárlabda: utolsóként az Albacomp jutott tovább
A Kaposvár vendégeként aratott szerda esti győzelmével az Albacomp is bejutott a legjobb négy közé a férfi kosárlabda Magyar Kupában.
Több órás türelemjáték a kamionosoknak Ártándnál
Több órát kell várakozniuk a teherjárműveknek az ártándi határátkelő kilépő oldalán, miután a román hatóságok szerdán megszigorították a belépni szándékozók ellenőrzését - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Obama csökkentené a társasági adókulcsot
A társasági adókulcs 35-ről 28 százalékra való csökkentését javasolta szerdán ismertetett tervezetében Barack Obama amerikai elnök.

ORIGO üzleti negyed
Elkezdtük törleszteni a hitelt az IMF felé is
180 milliárd forintnyi törlesztőrészletet fizetett a kormány a Valutaalapnak februárban. Az EU már tavaly novemberben megkapta a neki járó első részletet.


Kinek fájna a legjobban az uniós pénzmegvonás?
Útépítésekre, csatornahálózat fejlesztésére, szennyvíztisztítókra költ az ország a kohéziós alapból, így az ezeket megrendelő önkormányzatok és a kivitelező cégek bánnák leginkább a pénzek megvonását.


Busójárás közben büntettek az adóellenőrök
Szabálytalanul árult rizsbort és hamis futballklubemblémákat is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a kedden véget ért mohácsi busójáráson, ahol az ellenőrzött vendéglátók, kereskedők több mint 40 százaléka vétett az adójogszabályok ellen.


Idén 30, jövőre 120 milliárdos kiigazítás jön
Idén és jövőre összesen 150 milliárd forintot tesznek ki azok a takarékossági intézkedések, amelyek kedd este jelentek meg a Magyar Közlönyben - derült az NGM szerdai sajtótájékoztatóján.


Az új Polgári törvénykönyv nem lesz az "önzés Bibliája"
Szociális elemekkel átszőtt magánjogot szeretett volna megfogalmazni az új Polgári törvénykönyv - mondta el az [origo] - nak dr. Vékás Lajos akadémikus, a polgári jogi kodifikációs szerkesztőbizottság vezetője, aki vele készült interjúnk második részében többek közt beszélt a fogyasztói szerződésekről, az új hitelbiztosítéki rendszerről és a nem vagyoni kártérítés helyébe lépő sérelemdíjról is.


Pénzcentrum
Bedőlő lakossági hitelek: a végtörlesztés feketelevese
A jól teljesítő adósok egy része végtörlesztett, a kevésbé tehetős ügyfelek hitelei azonban maradtak a bankok portfoliójában, és ez most már a késedelmek arányán is látszódik. A szeptember végi 11,5%-ról ugyanis 13,0%-ra nőtt a nem teljesítő lakossági hitelek összeg szerinti aránya a bankszektorban tavaly év végére. Becsléseink szerint a végtörlesztés nélkül 12% környékén állna ma ez az ún. NPL-ráta. A mutatót a január-februári végtörlesztések várhatóan tovább emelik, tavasztól azonban javulást hozhat a deviza jelzáloghitelekre vonatkozó új árfolyamrögzítés lehetősége....
Eltűnt egy magyar város: tavaly 40 ezerrel többen voltunk
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint 2011-ben 88 050 gyermek született, 2,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 128 700 volt, ami 1,3 százalékos csökkenést jelent a 2010. évihez képest. A természetes fogyás 40 650 fő volt, 529-cel több az egy évvel korábbinál....
Csak a telet, a fináncokat nem tudták elűzni a busók
Szabálytalanul árult rizsbort és hamis futballklub-emblémákat is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a kedden véget ért mohácsi busójáráson, ahol az ellenőrzött vendéglátók, kereskedők több mint 40 százaléka vétett az adójogszabályok ellen....
Matolcsy: a forint erősödésével csökkenhetnek az üzemanyagárak
Részben az uniós jövedéki adóminimum elérésére vonatkozó kötelezettséggel magyarázza Matolcsy György, hogy miért nem csökkentik az üzemanyagok jövedéki adóját. A nemzetgazdasági miniszter egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a költségvetési hiány GDP-hez mért 3 százalék alatt tartása, továbbá az államadósság csökkentése közvetve okozhatja az üzemanyagárak forintban kifejezett összegének csökkenését....
Több tízezer devizahiteles rögzített árfolyamával szórakoznak
Az előző árfolyamrögzítés óta több pozitív változás történt, ezek többsége az új mentőcsomagot kedvezőbbé teszik. A bankok és az állam által átvállalt kamattörlesztés miatt, a legtöbb esetben, alapos mérlegelés után érdemes belevágni az árfolyamrögzítésbe. A jenhiteleseket viszont kedvezőtlen változás is érte, 2 forintos rögzített árfolyam helyett 2,5 forinton törleszthetik tartozásukat a következő öt évben is. Egy fideszes módosítót benyújtottak ugyan a jenhitelesek terheinek csökkentésére, de azt a nemzetgazdasági tárca képviselője nem tartotta támogathatónak. Elfogadása ezért kétséges. A kérdésről megkérdeztük a Bankszövetséget és a Nemzetgazdasági Minisztériumot is, de választ egyik helyről sem kaptunk....
Portfólió
Mit jelent a brüsszeli támogatások megvonása?
A magyar kormány - az Európai Bizottság döntése értelmében - a kohéziós források 71 százalékát használhatja majd fel. A tagállamok azonban jellemzően eddig sem kötöttek le ennél nagyobb összegeket -...
A hentesek sem kaptak béremelést
Az elvárt béremelést, bérkompenzációt a húsipari vállalkozások jelentős része nem hajtotta végre, illetve nem tudja végrehajtani a szakszervezet működési területén - közölte a Húsipari Dolgozók...
Megfordult a Dow
Miután kedden három és fél éves csúcsokat döntögettek az amerikai részvényindexek, a kedvezőtlen európai adatok "elintézték" a szerdai kereskedési hangulatot, az indexek pirosban nyitottak, és a Dow...
Újabb 240 ezer ember kerülhet utcára Görögországban
Görögországban 90 ezer kis- és középvállalat (kkv) szüntette be tevékenységét az elmúlt két évben a válság miatt a kkv-k szakmai szövetségének szerdán ismertetett adatai szerint. A szervezet úgy...
Fizetésképtelenséget kockáztat Ukrajna?
Magára irányította a figyelmet Ukrajna azzal, hogy Oroszországgal "izmozik" olcsóbb gázárakért, miközben elmulasztja beváltani az IMF-hitelért vállalat ígéreteit. Az ukrán csődkockázat megugrott, két...

Privátbankár
Senki sem menekülhet - már a busókat is vizsgálják az adóellenőrök
Szabálytalanul árult rizsbort és hamis futballklub-emblémákat is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai és pénzügyőrei a kedden véget ért mohácsi busójáráson, ahol az ellenőrzött vendéglátók, kereskedők több mint 40 százaléka vétett az adójogszabályok ellen.
Nem kell betojni a törvénytől
Miközben a hazai vállalkozások jelentős része nem tudja az elvárt bérkompenzációt biztosítani alkalmazottainak, az erre képes munkaadóknak is sokszor komoly fejtörést okoz a bérkompenzációval kapcsolatos kötelezettségek pontos értelmezése. Számos elterjedt tévhittel találkozhatunk, melyek közül az öt legjellemzőbbet mutatja be a BDO alábbi összegzése.
Cséfalvay szerint a gyakorlatban nem lesz kohézióspénz-befagyasztás
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán Budapesten megismételte egy nappal korábbi brüsszeli nyilatkozatát, miszerint a gyakorlatban nem kerül sor Magyarország kohéziós forrásainak befagyasztására.
A végére felhúzták egy kicsit a BUX-ot
A nap végi szerény emelkedésnek köszönhetően csak 0,7 százalékos eséssel zárt a tőzsde. A forint egész nap gyenge volt, az euró este 288,30, a svájci frank 239 forintnál járt.
Nem érinti a fájlcserélőket? - az ACTA-t az Európai Bíróság vizsgálja
Az Európai Bizottság február 22-ei ülésén úgy döntött, a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (ACTA) az Európai Unió Bírósága elé terjeszti. A Bíróság vizsgálata arra irányul majd, hogy a megállapodás összeegyeztethető-e az Európai Unió által biztosított alapjogokkal, így különösen nem sérti-e a szólás- és információs szabadságot, valamint az alapvető adatvédelmi előírásokat.

Adózóna
Többen, de kevesebbel tartoznak az adóhivatalnak
Az elmúlt év utolsó napján 2.215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván a hatóság, szemben a 2010. év végi 2.308,8 milliárd forinttal, ugyanakkor az adósok száma a 2010. évi 1.495.372-ről
Olvasói kérdések és válaszok: szabadság, bérfizetés, kötetlen munkarend
Hogyan lehet bért fizetni a tanulószerződéssel foglalkoztatott tanulónak? Bt. beltag-cégvezetőjét hogyan lehet foglalkoztatni? A fizetés nélküli, gyermekgondozással töltött szabadság idejére jár rendes szabadság? Olvasónk kérdései.
Magánnyugdíjpénztár: a Stabilitás a tagok terveire kíváncsi
A Stabilitás Pénztárszövetség felméri, érdemes-e fenntartani a magánnyugdíjpénztárakat. A kérdőívet a szervezet honlapján lehet kitölteni.
Tévhitek a bérkompenzációval kapcsolatban
Miközben a hazai vállalkozások jelentős része (a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara korábbi becslése szerint mintegy fele) nem tudja az elvárt bérkompenzációt biztosítani alkalmazottai számára, az erre képes munkaadók számára is sokszor komoly fejtörést okoz a bérkompenzációval kapcsolatos kötelezettségek pontos értelmezése. Számos elterjedt tévhittel találkozhatunk, melyek közül az öt legjellemzőbbet mutatja be a BDO alábbi összegzése.
Áfa-levonás és áfa-regisztráció: mit mond a szakértő?
Az általános forgalmi adót érintő olvasói kérdéseinkből válogattunk. Szakértőnk, Csobánczy Péter, az áfa-levonási jog gyakorlása és áfa-regisztráció kapcsán tisztáz néhány kérdést.
KOPONYEG.HU időjárás
Köpönyeg.hu - Közép-Magyarországi időjárás-előrejelzés, 21:00

Aktuális időjárás:
Budapest: 1°C, 8 km/h-s Keleti könnyű szellő, Derült

Előrejelzés:
Ma:
Hőmérséklet: min hold -4°C, max nap +6°C; Idő: Derült

Holnap:
Hőmérséklet: min hold -3°C, max nap +7°C; Idő: Szitálás, gyenge eső

15 napos időjárás-előrejelzés a Köpönyeg.hu oldalon!

Világgazdaság
Tüntetnek a BKV dolgozói - videó
Elkezdődött a BKV demonstrációja. Néhány száz tüntető vonult a Blaha Lujza térre, innen a Városházára, majd a Parlament elé mennek, hogy átadják a petíciójukat.
Elemző: Az IMF segítségével "úszhatjuk meg" a pénzcsap elzárását
Amennyiben megállapodás születik a magyar kormány, illetve az Európai Unió és az Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, akkor az abban felvázolt gazdasági pálya megfelel majd a túlzottdeficit-eljáráslezárásához szükséges feltételeknek, így ebben az esetben nem kell tartani attól, hogy Brüsszel ténylegesen is felfüggeszti 2013 elejétől a kohéziós támogatások folyósítását - vélték az MTI által megkérdezett elemzők szerdán.
Microsoft: A Motorola meg akarja ölni a webes videót
A Microsoft panaszt tette az Európai Unió versenyhatóságánál a Motorola ellen, mert a telekom cég a konszern szerint tisztességtelenül kezeli a birtokában lévő szabadalmakat.
Az EU egyforma női és férfi nyugdíjkorhatárt írna elő
A társadalom idősödése és a válság miatt egész Európában át kell értékelni a nyugdíjak szerepét - hangsúlyozta Andor László uniós biztos szerdán az MSZOSZ nyugdíjrendszerről rendezett konferenciáján.
Soós Károly Attila: Példastatuálás vagy kormányzati felelőtlenség?
A hazánk ellen folyó túlzottdeficit-eljárás keretében az Európai Bizottság (EB) javasolta az Európai Tanácsnak (ET) a kohéziós alapokból nekünk járó támogatások fölfüggesztését. Ezzel az EB azt a kötelességét teljesítette, amelyet az ET január 24-ikei határozata rótt rá. Az utóbbi határozat azt állapította meg, hogy Magyarország – az öt érintett ország közül egyetlenként – nem hozott olyan intézkedéseket, amelyekkel államháztartási deficitjét az egyezményekben vállalt szintre csökkenthetné.

Piac és Profit
Környezettudatosan megtakarítani: van jó ötlete?
A KÖVET Egyesület a környezeti megtakarítások bajnokait keresi 10. jubileumi Ablakon Bedobott Pénz Programja keretében. A KÖVET arra buzdítja a vállalatokat és szervezeteket, hogy csatlakozzanak a programhoz és mutassák be az elmúlt 5 évben megvalósított, pénzügyileg is megtérülő környezetvédelmi fejlesztéseiket. A legjobbak elnyerhetik a 2012-es díjakat. A programra közkívánatra március 5-ig még lehet jelentkezni!
Változtatniuk kell a cégeknek
2020-ra az új technológiák hatásai a munkahelyekre a vállalatokat a decentralizáció új korszakába fogják kényszeríteni - derül ki egy, a Ricoh által támogatott új tanulmányból.
Lejárt a halogatás ideje
A cégeknek proaktívan kell kezelniük partnereik kockázatát miután tovább romlott a közép-kelet-európai kockázatos cégek aránya. A Coface Hungary legfrissebb adatai szerint a hazai cégek közül változatlanul minden második magyar cég számít kimondottan vagy közepes mértékben kockázatos üzleti partnernek. A nemzetközi hitelbiztosító úgy véli: az idén el kell dőlnie annak, merre halad tovább Európa, sikerül-e megteremteni a növekedéshez való visszatérés feltételeit.
58 millióból képeztek 50 embert
Ötven Nógrád megyei állástalan vett részt egy 12 hónapos képzésben, amelynek célja, hogy beilleszkedhessenek a munkaerőpiacra; a projektet csaknem 58 millió forinttal támogatta a Társadalmi Megújulás Operatív Program - tájékoztatott a projektvezető.
Elveszett pénzek?
495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt felzárkóztatási támogatási összeg folyósításának felfüggesztését javasolja az Európai Bizottság, miután az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. A témáról kiadott közlemény szerint a mindeddig
 
2012.02.22